Épül-szépül, megújul a város szíve

Ragnar Volarus

Hajdanán aa Szabadság tér dísze volt a tévészékház, egykori Tőzsdepalota, amely most nem legszebb fényében tündököl. Ám ez már csak átmeneti állapot, merthogy nemsokára indulhat a felújítás. Az Alpár Ignác által tervezett és 1905-ben átadott épület múltja miatt a felújítás során nagy hangsúlyt fektetnek a történelmi értékek megőrzésére, és törekednek az épület jellegzetes stílusának megőrzésére. Ugyanakkor a modernizáció is tetten érhető majd a felújítást követően, hiszen korszerű üveg-acél megoldásokat is alkalmaznak azokban a terekben, amik az elmúlt évszázad során megsemmisültek.

Ami azért is fontos, mert a műemlékvédelem alatt álló (a Parlament után a tőzsdepalota a térség legnagyobb műemléki épülete), több, mint 100 éves belvárosi irodaház kávéházaknak, éttermeknek és üzletek részére kínál majd helyet. A felújítás során az 50 ezer négyzetméteres eklektikus-szecessziós épületben csaknem 32 ezer négyzetméter újul majd meg. 

A területek funkciója nem változik, a két tőzsdeteremből igény szerint cellás, nyitott, vagy loft irodaterületeket alakítanak ki, belső udvarokat terveznek, és egy exkluzív panorámájú zöld tetőtér is épül. A fejlesztő egy Magyarországon még nem alkalmazott, élhetőséget előtérbe helyező környezetvédelmi minősítést céloz megszerezni az épületre.

A felújítás azonban nem csak a Szabadság téren, hanem a Semmelweis utcában is megtörténik. Ami igazán örömteli, főleg ha csak belegondolunk, hogy mennyire más érzés végigsétálni a Hercegprímás úton. Itt a Semmelweis utcában szélesebb gyalogos felületek létrehozása a cél, ahol a tervek szerint a járdát a parkoló járművektől új, városi környezetet tűrő fasorral (35 db korai juhar) választják el. A parkolók lezárásaként nagyobb felületű zöld növénykazetták is megjelennek, virágokkal, cserjékkel és örökzöldekkel. A fasor alatt automata öntözőrendszer épül, biztosítva a fák gyors növekedését és hosszú, egészséges életét. A parkolósáv gránit burkolatot kap, az útpálya pedig teljes pályaszerkezetében újraépül, felületén aszfaltborítással. A közvilágítást korhű kandeláberekkel és lámpatestekkel újítják meg, de új utcabútorok, padok és kerékpártárolók kialakítása is szerepel a tervekben.

https://stukko.blogstar.hu/./pages/stukko/contents/blog/50329/pics/lead_800x600.jpg
Belváros,Fejlesztések,Felújítások,Semmelweis utca,Tőzsdepalota/tévészékház
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?