Történelmünk: Unitárius templom és székház

Ragnar Volarus

Budapesti Unitárius Egyházközség több mint  130 éves múltra tekint vissza. Az egyházközség 1881. április 14-én alakult meg,  a kolozsvári székhelyű Magyar Unitárius Egyház gyülekezeteként.



A kiegyezés utáni Budapest, mint  Magyarország fővárosa, az egész Kárpát-medencei magyarság politikai, gazdasági,  kulturális és közigazgatási központjává vált. Ennek köszönhetően egyre több  erdélyi unitárius család települt időlegesen vagy tartósan Budapestre. Az ő  hitéleti tevékenységüket szolgálandó, Ferencz József unitárius püspök Derzsi  Károly lelkészt bízta meg az egyházközség létrehozásával. Kezdetben a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében  tartotta istentiszteleteit a gyülekezet, majd az Alkotmány utca és a Koháry  utca(ma Nagy Ignác utca) sarkán megépült az egyházközség temploma, amely a mai napig az  egyházközség székhelyéül szolgál. A templomépítés céljára a főváros telket adományozott. Az épületben, mely Pecz Samu műegyetemi tanár tervei  alapján épült meg, a templomon kívül közösségi helyiségek és lakások  létesültek.

A budapestiek unitárius templomát 1882-től tervezték, dr. Székely Ferenc gondnok közbenjárására, és 1888-1890 között épült Petz Samu műegyetemi tanár, építőművész tervei alapján.



Derzsi Károly lelkész és Hajós János gondnok 1888. október 30. rendelték meg a jelentős kivitelezést, amelynek alapján Holtzspach A. és fiai cég megépítette a budapestiek unitárius templomát, a Főváros által adományozott telken.

A templom felszentelésére 1890. október 26-án került sor, a templom fennállásának 100 éves évfordulóját 1990. szeptember 22-én tartották meg.

A neogótikus stílusú templombelső meghatározó elemei: 

  • a templombelső főbejáratának ajtói 
  • illetve a templomerkély kijárati ajtaja. 
  • A gyönyörű, napjainkban is mesterműként tündöklő szószéke, annak csodálatosan
  • kivitelezett faragásával, dísztornyával 
  • és a háttéri színes üvegablakokkal. 
  • Az úrasztala. 
  • A szépen faragott padok. 
  • A templom csillárai. 
  • Róth Miksa által elkészített színes üvegdíszek a templom főbejáratánál, annak második emeletétől fölfele ívelően. 
  • Az azt utánzó, időközben elvégezett ablakmunkák a bejárati kapu fölött, illetve annak jobb és bal oldalán egyaránt. 
  • A lépcsőházban elhelyezett színes üvegablakok, illetve az első és második emelet pihenőjén újabban elhelyezett ablakok, amelyek Kiss Miklós üvegművész szakismeretét és esztétikai világát tükrözik. 
  • Az orgona és orgonakarzat, 
  • valamint a templom neogótikus oszlopai.

A templomot az utóbbi évszád folyamán többször is javították, többek közt a második világháborúban tönkrement orgona helyett 1995-ben új orgona építésére került sor, amelyet még ugyanabban az évben felavattak. 2012 őszén az orgona ismét jelentős korszerűsítésen ment keresztül - a hagyományos sípszerkezethez korszerű hangrendszer és számítógépes vezérlés társul.

Jelenleg Kászoni-Kövendi József az egyházközösség vezető lelkésze, aki 1994-től 1998-ig társlelkészként, majd azóta az egyházközség vezető lelkésze napjainkig. 2012. október 27-én a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete Kászoni-Kövendi Józsefet püspöki helynökké választotta, aki emellett a Budapesti Unitárius Egyházközségnek továbbra is vezető lelkésze maradt.

https://stukko.blogstar.hu/./pages/stukko/contents/blog/45367/pics/lead_800x600.jpg
Belváros,Történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?