A Belváros híres lakói - Szerencsi Éva

Ragnar Volarus

Szerencsi Éva Budapesten látta meg a napvilágot, 1952. május 5-én. Fiús gyerek volt, imádta a grundot, amely a Fő utcában álló üres, füves telek volt. Ott számháborúzott, rúgta a labdát és onnan tett kirándulásokat sokszor kis barátaival Gül baba sírjához. Ügyesen rajzolt, szerette az operát, Gershwint, a tánczenét és a dzsesszt. Imádta Mario Lanzát és Yves Montand-t, akinek Erkel Színház-beli estjére kislánykorában el is jutott.

Később balett-táncosnő szeretett volna lenni. Az Operaházban volt egy kis protekciója, hiszen édesanyja vezette az Opera büféjét. Azonban amikor Lakatos Gabriella, az Operaház príma balerinája megnézte, azonnal lebeszélte erről a pályáról. Nem szomorkodott sokáig és az úszás felé vette az irányt, de kiderült, hogy olimpiai bajnok sem lesz belőle soha. Az úszás szeretete viszont élete végéig megmaradt, amíg csak tudott lejárt az uszodába. A színház szele gimnazista korában csapta meg, amikor a Pinceszínház fiatalokat keresett. Jelentkezett és fel is vették.

1974-ben szerezte diplomáját a Színház és Filmművészeti Főiskolán, Várkonyi Zoltán osztályában. Osztálytársai Felföldi László, Ferenczi Krisztina, Jancsó Sarolta, Kóricza Miklós, Sörös Sándor, Szakácsi Sándor, Szurdi Miklós voltak.

Tehetségére, szépségére nagyon korán felfigyelt a szakma, első filmszerepét még főiskolai hallgatóként kapta Keleti Mártontól a Bob hercegben, 1972-ben. Ezt követően folyamatosan foglalkoztatták, egészen 1979-ig parádés főszerepek jutottak számára (Egy fiú, egy lány és a szerelem, A törökfejes kopja, És mégis mozog a föld). Aki egyszer látta az Abigélben, az nem tudja elfelejteni baba-arcát, tiszta tekintetét, sugárzó személyiségét.

Közben a színpadon is bizonyította tehetségét. Dolgozott a budapesti József Attila Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Népszínházban, a Budapesti Kamaraszínházban és tagja volt a Ruttkai Éva Színháznak is.

A szinkronszakma is felfedezte képességeit, a legismertebb szinkronmunkája Samantha kiváló megformálása volt a Dallas című sorozatban. Az egyik szinkronnal foglalkozó oldal így nyilatkozott erről:

„Gera és Dallos mellett a Samanthát (Linda Gray) szinkronizáló Szerencsi Éva is aranyat érő unikuma volt a szinkronnak, és természetesen a színházi szférának egyaránt. A Szerencsi által szinkronizált Samantha a történet egyetlen szereplője, aki látványos, szenvedésekkel telített jellemfejlődés által megalázott vállalkozófeleségből független, erős nővé avanzsál.
Samantha a történet során mindig a feszültségfaktort gyarapítja, hiszen alig vannak derűs pillanatai. Szerencsi Éva meg sem próbálja revideálni a rapszodikus nőalakot, inkább gesztusait, kusza menetű intellektusát követi le hatásos, leheletfinom eszközökkel. Kránitz Lajossal tökéletesen konzisztens párossá csiszolódtak az évek során, ezért aztán talán a híres Ewing-házaspár viharos házassági históriája különleges színfolt: élvezet hallgatni a rakétaszerűen repkedő szócsaták szövegeit, melyeket a míves, felszabadult színészi játék avat élvezetes, egyszersmind spontán dialógokká."

Mégsem volt az az agyonfoglalkoztatott színésznő. Erről egyszer így nyilatkozott Cserhalmi Imrének:

Nézze, én nem mutogatom magam. Nem tudok színésznőként a színpadon kívül is kapcsolatokat teremteni. Nem élek olyasfajta társasági életet, amellyel színészi pályámat egyengethetném, nem ápolok ismeretségeket csak azért, mert esetleg szerződést, filmszerepet eredményezhetnek, nem tartozom klikkekhez, nem járok premierekre...

Első férje Szakácsi Sándor volt, akivel 1969-ben, még a Pinceszínházban ismerkedtek meg. A főiskolára is együtt jártak. 1976-ban összeházasodtak, de egy év után szét is költöztek.

A szakítás után sokáig kereste társát és már nagyon szeretett volna anya lenni.

Ekkoriban találkoztam egy orvossal. Ő lett a fiam, Imi édesapja. Egyikünk sem ragaszkodott hozzá, hogy papírral is megpecsételjük a kapcsolatunkat. Mai eszemmel tudom, annyira vágytam az anyaságra, hogy belehajszoltam magam ebbe a kapcsolatba. Amit persze soha nem bántam meg.

Ez a kapcsolat nem lett tartós. Nyolc év magány után találkozott Pándi Andrással, egy könyvkiadó első emberével. Mivel a színésznőnek fontos volt, mit szól fia a házassághoz, a férfi Imitől kérte meg Éva kezét:

Soha nem felejtem el azt a pillanatot. András kérdésére Imi komoly képpel csak ennyit mondott: Rendben van!

Magánéletét, szakmai pályáját sokszor csalódások kísérték, de sosem panaszkodott, méltósággal viselte az élet nehéz megpróbáltatásait. Talán ezért történhetett, hogy kevesen tudták róla, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzdött, ami végül legyőzte a gyönyörű színésznőt. Még megérte, hogy fia leérettségizik és felvegyék egy főiskolára. Első rendezésére készült a Ruttkai Éva Színházban. A bemutatót azonban már nem érte meg, 2004. szeptember 6-án elment. Pótolhatatlan vesztesége a színészi életnek. Nagyon hiányzik bájos mosolya, kedvessége, hangja, szépsége, tehetsége.

Halála után a Ruttkai Éva Színházban Szerencsi Éva Stúdiót alapítottak, illetve 2008. november 14-én emléktáblát avattak Budapesten, a Lipótvárosban (Báthory utca 22.) a tiszteletére, emlékére.

Csőváron, a Polgármesteri Hivatalban kialakított sarok őrzi az emlékét.

https://stukko.blogstar.hu/./pages/stukko/contents/blog/44220/pics/lead_800x600.jpg
A Belváros híres lakói,Belváros
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?